Dániel, a gyáva tűzoltó, elindult parfümöt venni. Olyan rohadt büdös volt ugyanis a hónalja, hogy néha a szomszédból is átkiabáltak miatta. Dániel egy “Tiszta udvar, rendes ház” táblával ellátott kis viskóban lakott, teljesen egyedül. A táblára valaki már régen odafirkantotta, hogy “fürgyé le!”.
Tűzoltó volt ugyan, de tüzet oltani sosem engedték, mert a hónaljában keletkező gázok csak szították a lángokat. Emiatt hitték róla azt is, hogy gyáva. Dániel, aki csak arra jó, hogy a macskát leszedje a fáról. Arra viszont tökéletesen bevált: mire felment, a macska már lent is volt.
Dániel mindig egyszerű, egyenes ember volt. Így ismerték volna a munkatársai, ha ismerték volna, és a barátai, ha lettek volna.
Dániel egyszerű, egyenes ember volt. Nem sokat teketóriázott a parfümboltban sem: megvette az összeset. “Ha így, hát így” – gondolta. A következő parfümboltot is felvásárolta, majd a következőt, a következőt… mígnem úgy ítélte meg, hogy eleget gyűjtött. Évek óta erre spórolt.
Hazavitte kis bérelt furgonján a termést, szétlocsolta a házban, majd bedugaszolta a fürdőkádat. Szép komótosan, egyesével minden üvegcse tartalmát a beleöntötte, levette a ruháit, beült, kényelmesen elhelyezkedett, kezébe vett egy újságot. Most jól érezte magát. Elégedetten csettintett, majd meggyújtotta az odakészített öngyújtót és a folyadékra dobta.
A ház porig égett. Mire a tűzoltók kiértek, már nem volt mit megmenteni, csak egy macska nyivákolt a fán. Viszont az egész környék illatozott.
