Rupert, a papucsállatka hírnévre vágyott. Mindig is úgy érezte, különleges valamiben. Tudta, hogy egyszer híres lesz, de persze azt még nem, hogyan. Egyetlen barátja, Tiborc is mindig mondta neki: „Rupert, mégis hogy képzeled? Még egy bagoly se venne észre minket, oly kicsik vagyunk.” A mamája se értette meg. Mindig elnáspángolta szegényt, amiért nem végzi rendesen a házimunkát és nem takarítja a csillóit. Ehelyett otthon és az iskolában is csak szomorkodott.
Rupert tudta, hogy nem sokáig él, ezért ha tényleg akart valamit kezdeni az életével, világot kellett látnia. Elhatározta, hogy felkeresi a szomszédos algamezőt, Bengóliát. Állítólag ott nem csak az alga több, de a kormány kiemelt figyelmet fordít a tehetségekre is. Rupert kiváltotta hát az útlevelét, titokban felkerekedett és meg sem állt egy szimpatikus bengól városkáig. Ott összeismerkedett a helyi baktériummaffia lányával, akivel boldogan éltek, míg meg nem haltak, a betevő falatra se volt gondjuk, és Rupert nem is lett híres.
Mindeközben otthon, egy papucsállatka-tanóra ideje alatt az otthoni algamezőt a Nagy Kéz kiemelte az Örök Mocsárból, mikroszkóp alá tette, megvizsgálta, lefényképezte, elküldte a tankönyvkiadónak, és Tiborc újdonsült padtársa, Alfonz azóta is ott virít minden biológiakönyv 34. oldalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése